Egy érdekes gondolat...

A minap dolgoztunk faterral kint a műhelyben, amikor kezdődött az m1-en valami beszélgetős műsor. Alföldi volt a műsorvezető, beszélgetőtársa pedig Körmendi János színművész, akit 80. születésnapján köszöntöttek. Hihetetlen volt a kisöreg, ahogy becaplatott bottal a kezében és veszettül mondogatta mennyi baja van, mégis olyan kisugárzása volt, olyan életkedv áradt belőle, hogy az már irígylésre méltó volt.
Szó szót követett, aztán amikor arra terelődött a téma, hogy miért nem játszik, kerek perec rávágta, hogy eljárt felette az idő, már nem 20 éves! A következő kérdésre, miszerint "lenne-e újra 20 éves", azt felelte, hogy "nem, mert azt az életet, amit ő végigélt, azt egyszer is elég volt és különben is, megvannak az öregségnek is a szépségei..." Alföldi enyhén értetlen arccal ült és hogy őszinte legyek egy pillanatra elgondolkodtam én is... Mi szépsége van az öregségnek?
Szegény Dédim jutott eszembe, aki kb. 80 éves korától fogva heti rendszerességgel mondogatta, hogy meg akar halni! Eleinte nagyon ki voltam rá akadva, aztán némi felnőtt segítséggel kezdtem megérteni a halál iránti "vágyát". Belegondoltam milyen lehet tehetetlennek lenni, azt érezni, hogy ki van szolgáltatva az ember, hogy teher a másiknak. Hozzáteszem, soha egy percig sem éreztem tehernek a Dédnagyapámat, és az én szememmel nézve egy cseppett sem volt tehetetlen, vagy kiszolgáltatott! Ahhoz, hogy ezt megértsem 100%-ig... meg kell öregedjek!
Visszatérve Körmendi bácsira... arra a kérdésre, hogy "Mi szépsége van az öregségnek?" ezt felelte nevetve: "Az, hogy tudod, hogy nincs már sok hátra..."
Hát ez az a válasz, amire legkevésbé számítottam, sőt... úgy meglepődtem, hogy nem igaz! Hihetetlen, hogy egy sokmindent -szenvedést, bánatot, sikert, örömöt egyaránt- megélt ember öreg korára eljut oda, hogy mosolyog azon -élete lassan véget fog érni. Na persze, ha sírna, a végkifejlett ugyanaz lenne...

Párizs 1. nap

A reggel 4 órás kelés, nagyon durva volt, alig bírtam kivonszolni magam az ágyból, de persze miután leesett, hogy hamarosan életemben először repülni fogok, már nem jelentet nagy ügyet. Gyors készülődés stb. stb. stb. és már száguldottunk is a repülőtér felé.

Ferihegy 2B hajnali megvilágításban

Fura, volt… soha életemben nem voltam utasként a repülőtéren, kicsit ’megrémített’ az a nagy tömeg, na meg, hogy nem találtuk az idegenvezetőnket! Az igazat megvallva nem nagyon tudtuk volna mi ilyenkor a teendő, így hát keresgéltünk tovább. Jó negyed óra múlva megtaláltuk Bácsalmási Csilla névre hallgató idegenvezetőnket, aki már az első pillanatban jó arcnak tűnt. Gyors útbaigazítás, bechekkoltunk, rájöttünk, hogy a chekinnél igencsak barátságtalan a néni, /valószínű nem reggelizett még/ majd jó ¾ órás várakozás után felszálltunk a repire!

Airbus A-318

Húúú, nagyon király volt, kis Airbus A-318-as, 2x3 sor üléssel! Mondjuk nem ez volt álmaim repcsije, de a gondolat, hogy hamarosan életemben először felhők fölé emelkedem ezt feledtetni tudta. Ezután kis macera következett a tesómmal, bevallása szerint baromira félt, mégis egyből bevágódott az ablak melletti helyre, amit én már jól elképzeltem magamnak! A kis szenya!J De javára legyen mondva, hogy utána mégiscsak odaengedett!

Jó 20 perce ütünk már a repcsin, amikor bemondta a kapitány, hogy 20 perccel később fogunk felszállni. Ennek köszönhetően 40 percig bambultam a repink szárnyát, a féklapokat, a „Ne sétálgass a szárnyon” feliratokat meg a mellettünk álldogáló arab felségjelzésű Boeing-et.

Aztán elérkezett a várva várt pillanat: elkezdtünk gurulni a kifutó felé!J Útközben megcsodálhattuk a repülőtér minden szegletét, na meg egy csini kis Il-76-ost! Ráálltunk a kifutóra, a kapitány gagyogott valamit franciául és már éreztem is, hogy maximális teljesítménnyel dolgoznak a hajtóművek! Aztán bekövetkezett a csoda: a kapitány kiengedte a féket, a repcsi nekilódult, de olyan sebességgel, hogy belenyomódtam az ülésembe, majd pár másodperc múlva már a levegőben is voltunk!!! Leírhatatlan volt az érzés, ahogy a meredek emelkedés közben nem bírtam tartani a fejemet, ahogy a házak, autók másodpercek alatt hangyaméretűek lettek! Folyamatosan próbáltam beazonosítani merre repülhetünk, de „csak” a Százhalombattai Olajfinomítót sikerült felfedeznem. Pár perc múlva már a felhők felett voltunk, az ég tengerkéken virított, alattunk meg a hófedte hegycsúcsokra emlékeztető felhőtömeg! Sose láttam/éreztem hasonlót…

A Százhalombattai Olajfinomító 2500-3000 m-ről

Ezután felszolgálták a kaját, ami egy sonkás- és lekváros croissant-ból, egy Actimelből állt, mellé ásványvíz és kávé cuki Air France-os pohárkába, amit persze egyből el is raktunk! Elég poénos volt, úgy tömtem a fejem, hogy közben végig sasoltam ki az ablakon és fényképeztem. Nemsoká egy hegy felett repültünk, mely felett nálunk sokkal alacsonyabban egy másik gép is repült 2 csíkot húzva maga után, erről sikerült is egy nagyon vagány képet csinálnom.

Innentől kezdve egy –gondolom én- teljesen átlagos, zökkenőmentes másfél órás repülés következett, egyszer ugyan felvillant az övek becsatolására figyelmeztető lámpa és bemondták, hogy turbulens zónában repülünk, de egy kis rázkódáson kívül semmi nem történt.

Aztán egyszer csak elkezdtünk süllyedni, átrepültünk a vastag felhőtakarón és megláttuk Franciaország szántóföldjeit, kisebb városait. Alighogy bemondták, hogy hamarosan leszállunk, Húgom kitalálta, hogy még ki szeretne menni a mosdóba, kis huzavona után végül a business osztályon lévő wc-be terelte az utaskísérő. Pár perc múlva hallani lehetett, ahogy kinyílik a futómű, (pont ott volt alattunk) és frankón megfigyelhető volt, ahogy a fékszárnyak leeresztése után a gép lassul, majd leengedi a hátsó felét. A magasság egyre csökkent, mígnem feltűnt a kifutón lévő jelzések sokasága és egy kis döccenővel már le is szálltunk. A szárnyon lévő felső féklapátok kinyíltak és olyan tempóban fékezték a gépet, hogy ha nem vagyok bekötve kicsúszom az ülésből. Jó 10 percet gurultunk (hatalmas az a reptér), közben láttuk az emlékműként kiállított Concorde-ot, majd megálltunk és szép lassan elindultunk a kijárat fele. A repcsi nem állt csőre, így az odatolt lépcsőn mentünk le és busszal vittek be minket a terminálba.

Landing

Az első –és e 6 nap alatt az utolsó is- csalódás ezután ért. A Charles de Gaull repülőtér a világ legnagyobbjai közé tartozik, namost ehhez képest egy lepukkant, alig szocreálnak nevezhető látvány fogadott… a felújított Ferihegy 1. ahhoz képest, egy full-extrás luxusrepülőtér! Fekete takarítómunkások dolgoztak mindenhol olyan fájdalommal az arcukon, hogy komolyan mondom, siralmas volt nézni! Ezután megállapítottuk Apuval, hogy ”a nagy nyugaton” se különbek a wc-k, koszos, büdös, igénytelen –akárcsak itthon! (Bár a ferihegyi slozira nem volt panasz)

A kis technikai szünet után összeállt újra a csoport, majd miközben vártuk a bőröndjeinket Csilla elmondta az aznapi programot: ’Mánü’ aki egy tipikus francia buszsofőr, már a kijáratnál vár minket, majd egy röpke buszos városnézés után elindulunk a Loire-völgybe, útba ejtve Chartes-t, ahol egy XI. szd.-i katedrális áll.

/Ja igen, a ’tipikus francia’… Csilla elmondása szerint –amit később meg is tapasztaltunk- a franciák, soha nem kapkodnak semmivel, halál ráérősen intézik a dolgaikat, szóval ne lepődjünk meg ilyen negyed-, félórás csúszásokon! Mondjuk meg is látszik, Fro.-ban az átlagéletkor jóval a magyarországi felett van./

Miután mindenki megkapta a csomagokat, átestünk egy útlevél-ellenőrzésen, majd odacaplattunk a buszhoz, ahol ’Mánü’ már várt minket. (Szimpi volt a bácsi)

Elindultunk a párizsi városnézésre: először jó negyed óra buszozás után láttuk azt a stadiont, ahol a focivébé döntőjét rendezték, majd szép sorban végigmentünk a ’klasszikusokon’: Diadal-ív, Concorde-tér, Louvre, Eiffel-torony, Invalidusok-dómja stb. Mondta Csilla figyeljük meg a várost, sehol egy kis szűk utca, minden olyan tágas, így egy enyhe kis szél is kiszellőzteti a várost –nincs szmog. Arról nem is beszélve, hogy ahol van egy talpalatnyi hely, ott fa, vagy bokor van.

A Diadal-Ív a buszról

Ezután megálltunk Párizs legnagyobb épülete lábánál. Ez egy 59 emeletes felhőkarcoló, melynek legtetején panorámakávézó van kiépítve és alig 10€-ért fel lehetett menni egy spéci gyorslifttel. Ha már lúd, legyen kövér alapon Apuval felmentünk és tényleg, a lift nemegész 30 másodperc alatt megmászta a több, mint 320 métert. Néhány fénykép, áll-leesések a város látványától, majd mivel időre kellett visszamenni a buszhoz, így már indultunk is lefele! Ja igen, mikor megálltunk a busszal, bementünk egy plázába, hogy együnk valamit –találtunk egy nagyon guszta szendvicsest, ahol 4€-ért ettünk egy bagettes szenyát. Nem mondom, hanyatt löktem magam először, de az a szendvics… Csilla szavait idézve: „az ízek orgiája”.

Párizs legmagasabb épülete, a több, mint 320 m magas felhőkarcoló

Az Öreg Hölgy a felhőkarcolóról, háttérben Párizs "új negyede"

Miután visszaértünk a buszhoz, elindultunk a Loire-völgye felé. Útközben Csilla folyamatosan mesélt Fro.-ról, meg a hozzá kapcsolódó történelemről. Fura volt, miközben néztünk ki az ablakon egy idő után azt vettem észre, hogy valami nagyon fura… a táj, ameddig a szem ellátott, semmi extra, mintha itthon ültem volna egy buszon, annyi különbséggel, hogy sehol nincs nyakig érő gaz, az út szélén végig virágok a szivárvány színeiben és ami a legérdekesebb: minden körforgalom közepén egy meseszép virágoskert van! Nem értem ezt itthon mért nem tudják megcsinálni? Kis apróság, de hihetetlen sokat javítana az emberek közérzetén!

Megérkeztünk Chartes-ba! Hihetetlen hangulatos kis városka, klasszikus középkori kis házakkal, leginkább Szentendre óvárosához tudnám hasonlítani. Itt már meg sem lepődöm, mindenhol virágoskertek, a lámpaoszlopokon, az erkélyeken, vagy csak simán kitéve az ablakokba… gyönyörű! És a távolban, egy kis dombon magasodik a katedrális! És akkor hányingert kapok: a főtéren két „fantasztikus” alkotás, egy kb 2,5 m magas gumicsizma és egy kínai piacon kapható locsolókannát ábrázoló szobor!(!) Valamiért olyan érzésem támadt, hogy mért nem lőtték agyon aki engedélyezte, hogy egy ilyen helyre ilyen szobrokat rakhassanak?! Borzasztó…

A Chartes-i Katedrális

A 'no comment'-es gumicsizma alkotás Chartes-ban...

A katedrális előtt megállva elakad a lélegzetünk! Hatalmas! Ilyen méretű és ilyen építészeti stílusú épületet még nem is nagyon láttam! Fantasztikus, mindenféle szobrok, ólomüvegek, kis torony, nagy torony, szentháromságra utaló motívumok és liliomminták tömkelege! És ami a legsokkolóbb, hogy ez a XI. szd.-ban a kelták építették, ráadásul a hely ahol áll, sokkal nagyobb a Föld mágneses sugárzása! A mai napig nem értik a tudósok, hogy ezt akkoriban hogy tudták „megmérni”. A katedrális méretein csodálkozva egy másik dolgon is elgondolkodunk: mit jelentett akkoriban az embereknek a hit? Egy ilyen volumenű épületet, ma a XXI. szd.-ban sem egy egyszerű feladat felépíteni, hátmég akkoriban. Aztán Csilla rávilágít a titok nyitjára: a hit. Akkoriban olyan szinten tudták manipulálni az embereket Istennel, hogy a sok szerencsétlen minden erejét a katedrális építésének áldozta, annyira félt Isten haragjától, bosszújától, vagy épp annyira szerette Istent… Jó lenne, ha csak egy kicsit hasonlítana a világunk az akkorira, a mai, magát hívőnek nevező emberek nagyrészétől kiver a víz és akkor az egyház működéséről nem is beszéltünk –gusztustalan!

Bent a katedrálisban nem egyszerű érzések ragadják meg az embert! A misztikus félhomályban (jó értelemben) feláll a szőr az ember hátán! A csodásabbnál csodásabb ólomüvegekben a kék dominál, erről megtudjuk, hogy annak valami kagyló az alapanyaga és kihasználva a természet sokszínűségét, minden kék részlet más-más árnyalatban pompázik!

Sétáló utca Chartes-ban

Chartes-i kitérőnk után folytatjuk utunkat a Loire-völgybe, ami egy jó 2,5 órás utat jelent. Útközben Csilla segítségével áttekintettük a francia történelem legfontosabb mozzanatait, hihetetlen a csaj, egy élő töri könyv! Egy cseppet sem unalmas, szépen beszél, itt-ott némi humorral fűszerezi mondandóját, ám egy óránál tovább senki nem bírja, –hiába, az utazás izgalma- szép lassan az egész busz elszenderedik. Utólag Mamitól tudtam meg, hogy Csilla miután észrevette, hogy kishíján magának mesél, jó pihenést kívánva befejezte mondókáját és ami a legfontosabb, egy cseppet sem volt megsértődve.

Mikor diszkréten felkeltette a népet, már Tours közelében jártunk, 2 és fél napig itt, egy kis szállodában aludtunk. Ez is, akárcsak amit addig láttunk francia városkákat, baromi hangulatos volt. Főtéren egy nagy puccos hotel előtt, hatalmas virágoskert, szökőkutakkal karöltve, amikbe színes lámpák vannak beépítve, így sötétben még hangulatosabb és szebb.

Hotel Kyriad Tours

A szálloda (Kyriad Hotel Tours) a város főútjáról nyílt, egy hangulatos félig-meddig puccosnak mondható. Miután megkaptuk a kulcsokat, elfoglaltuk a szobákat, majd egy röpke pihenő után átmentünk a szemközti étterembe vacsizni. Isteni finom volt a kaja, előételnek pirítóson kecske-camembert sajt volt, dijoni mustáros ecetes öntettel, majd sertésszelet, szintén dijoni-s, tejszínes szósszal, desszertként almatorta és száraz vörösbor. Nagyon nagyon jó volt, szegény Mami alig elett valamit, se a mustár, se a sajt nem tartozik a kedvencei közé, így még az Ő vacsijából is jutott egy kicsi! Azt hiszem nagyon gyorsan megkedveltem a francia konyhát, ellentétben Húgommal, aki egy kiadósat hányt aznap éjszaka…

...

Ezerrel büszkélkedem, hogy nyáron eljutottam Párizsba!:))) NAgyon tutker volt, először voltam hosszab időt távol kishazánktól, rengeteg élménnyel gazdagodtam, kicsit szélesedett a látóköröm a világra, egyszóval felejthetetlen és tanulságos hét volt. Hát ezt most közzé is teszem szépen sorjában:)