Párizs, 2. nap

A reggel 6 órai ébresztő ismételten megviselt egy kicsit, ám az utána következő klasszikus francia reggeliért, úgy gondolom érdemes volt felkelni. Volt minden finomság, de ami vitte nálam a pálmát az a natúr croissant vajjal, sonkával, téliszalámival, tojással és friss kávéval. Ami furi volt egy kicsit, hogy a franciák ilyen bányászlábvizet isznak kávé címen, de hát úgy voltam vele: ez legyen a legnagyobb problémám!

Reggeli után gyors összepakolás, ’Mánü’ már várt minket a hotel előtt, és indultunk is a kastélyokhoz. A terv az volt, hogy 3 kastélyt nézünk meg, a 4.-et meg már sajnos csak kívülről, mivel a tervezett érkezésünk sajnos zárás utánra esett.

Az első megállóhelyünk Amboise volt. Kicsi, klasszikus óvárosa varázslatos, a megszokott virághegyekről nem is szólva. Csilla szerint itt árulják a legjobb kávékat Fro.-ban, a tehetősebb polgárok előszeretettel vásárolnak itt nyaralót. Talán Egerhez tudnám hasonlítani, olyan klasszikus borvidék, sok pincével, nagy szőlőőültetvényekkel. A kastély (ami engem inkább egy várra emlékeztetett) azt hiszem XV. szd.-i, a területén található Leonardo da Vinci sírja a Szent Hubertus kápolnában. Ebben a kastélyban kicsit csalódtam, őszintén szólva, nem teljesen így képzeltem el a „nagy Loire-menti kastélyokat”, bár ettől függetlenül tetszett. A termekben az a rengeteg arany, hihetetlen volt…

Da Vinci sírja a Szent Hubertus kápolnában

Az amboise-i kastély

Ezután a Chenonceau Kastély fele vettük az irányt. Na, ez már olyan látványt nyújtott, amire számítottam. A kastély fele a Loire folyóra épült, a parton hatalmas virágoskertek, parkok, sövénylabirintus és mindenféle „kellék” ami egy kosztümös francia filmhez elengedhetetlen, ugyanis itt előszeretettel forgatnak ilyeneket.

Hatalmas volt a tömeg, kb 400-500 méteres sor kígyózott a bejáratnál, de Csilla kapcsolatai révén, kb. 2 perc alatt bejutottunk, aminek örült a csoport veszettül, ám odabent a kastélyban, mintha a kinti tömeg 5-szöröse lett volna. Túlüvöltéssel próbálkozva meghallgattuk a kastély történetét, majd szobáról szobára végigmentünk. Láttuk a király szeretőinek szobáját, egyik szebb volt, mint a másik, roskadásig arannyal, festményekkel, díszes gerendás mennyezetekkel, melyeken nagyrészt a francia királyság jelképe, a liliom volt megfigyelhető, nameg L és C betűk XIV. Lajos és „Medicsi Katalin”-ra utalva. Az egyik szobában láttunk egy festményt a Napkirályról, ami egy hatalmas, faragott keretben volt, annyi arannyal díszítve, hogy szinte vakított.

Ezután fakultatív programként le lehetett menni a pincehelyiségekbe, ahol a konyha, a húsfeldolgozó, a fűszerraktár, a kamra és a cselédek étkezője volt megtekinthető. Nagyon durva volt, jórészt rézből meg fából készült merőkanalak, serpenyők, húsvillák, meg mindenféle konyhai felszerelések voltak a falra akasztva, középen egy nagyméretű, luxuskivitelű „sparhelt”, de ami a legérdekesebb volt, az egy súlyokkal meg mindenféle csigás megoldással működő „automatikus” nyársforgató berendezés.

Kifelejövet örömmel tapasztaltuk, hogy elállt a kb. fél órán át szakadó eső, így egy rövidke sétát tettünk a parkban, megfigyelve a francia kertészek remekműveit. Csilla mesélte, hogy annak idején kísérleteztek azzal, hogy minden növényt beoltottak mindennel, hátha valami szép sül ki belőle. Ennek köszönhetően láttunk olyan fenyőket, amiket itthon pl soha (és amik valószínű „látták” még a királyt is), nameg olyan fát aminek a fele gesztenye, a fele meg valami beazonosíthatatlan.(!)

Chenonceau

Visszatérve a buszunkhoz, Cheverny felé indultunk, itt egy olyan kastély található, melyet 1996-ig laktak az építtető család leszármazottai, majd átadták a közönségnek és átcuccoltak egy másikba! (Szegények!) Amúgy mind kívül, mind belül, átlagember számára ez tűnhetett a legotthonosabbnak. Nem volt akkora belmagasság, jól láthatóan kiépített elektromos hálózattal rendelkezett és megfigyelhető volt egy csomó XX. XXI. szd.-i használati tárgy, fotók is. Itt láttunk egy bekeretezett okiratot a falon, amin George Washington aláírása szerepelt (!), de sajnos nem emlékszem mi volt rajta!

Miután körbejártuk a szobákat és megnéztük utoljára azt a nagy termet ami roskadásig volt fegyverrel (még szamuráj kardok is voltakJ) sétáltunk egy kicsit a kastélyparkban, megállapítottuk, hogy olyan pihe-puha gyep nincs is a világon. Mint kiderült, csupán 250 km-re voltunk az Atlanti-óceántól, így már érthető volt, hogy miért is olyan buja a növényzet, mitől olyan szép a fű. Aztán kicsit meggyorsítottuk a sétát, ugyanis 4 órakor veszi kezdetét egy igen látványos dolog: a kastély híres vadászkutyáinak etetése. Ezután visszamentünk a buszhoz, majd elindultunk a nap utolsó kastélyához.

Cheverny

5 óra után valamivel értünk a Chambord-i Kastélyhoz, így bemenni sajnos nem tudtunk, de a kinti látvány azért kárpótolt kicsit. Fantasy-ba illő kinézettel, sok fura kicsi tornyával, giccses oszlopaival ez a kastély elnyerte a „Világ legszebb értelmetlensége” címet. Belső kialakítása sem étt előnyös, nagy belmagasságú hatalmas termeit soha nem tudták rendesen kifűteni, éppen ezért egyetlen király sem szerette. Ha jól emlékszem a Napkirály egyszer odaajándékozta valakinek, erre mondta Csilla, hogy „adott is, meg nem is”.

Chambord

Kissé fáradtan vánszorogtunk vissza a buszra, majd elindultunk vissza Tours-ba a szállodába. Útközben röpke 10 perces buszos városnézést tartottunk Bloire-ban, ahol meg kellett volna figyelni Jeanne d’Arc lovasszobrát,de sajnos nem láttam.
Bloire-ból "hazafele" menet

Mire ’hazaértünk’ már nem volt idő felmenni a szobákba felfrissülni egy kicsit, így egyből az étterembe menünk.

Aznap ilyen löncshússzerű felvágott volt káposztalekvárral meg kenyérrel, utána sonka grillezve, valami tejszínes öntettel, párolt zöldbabbal, desszertként fagyi. Egyedül az a káposztalekvár volt furi egy kicsi, mézzel volt erősen keverve, de sonkával, salátával, friss bagettel karöltve nagyon finom volt!

A tours-i étterem, ahol jókat ettünk:)

Vacsi után levezetésképp sétáltunk még egy jót a főutcán, majd összecsomagoltunk és szunya –ez volt az utolsó éjszakánk Tours-ba.