Ismételten nem emlékszem a felkelés időpontjára, az viszont tisztán rémlik, hogy Istenien finomat reggeliztünk! Ugyan –ahogyan azt előre megmondták- valóban szegényesebb volt a választék, mint Tours-ba, viszont a már klasszikusnak számító croissant, vaj, sonka, tojás névre hallgató hozzávalók itt is nagy mennyiségben álltak rendelkezésre, szóval nem panaszkodom!
Reggeli után gyors összepakolás és már úton is voltunk! A metrónál mindenki vett személyenként egy 10-es gyűjtőjegyet, majd elindultunk aznapi első állomásunkra a Sainte Chapelle kápolnához. Ez a Szajna azon kis szigetén található, ahol az első őslakók letelepedtek. Itt épült meg később a gótikus stílusú kápolna, mely ma a Párizsi bíróság épületkomplexumának területén áll. Ennek köszönhetően a bejutás nem volt egyszerű, motozás, táskavizit, átvilágítás, itthon a Parlamentbe lehet így bejutni! Csilla röviden felvázolta a kápolna történetét, meg a hozzá kapcsolódó kis történeteket, legendákat.
Ezután szépen öregurasan beballagtunk, engem személy szerint ledöbbentett egy kicsit a látvány, ugyanis a falak, az oszlopok aranyszínűre voltak festve, a különböző vallási kisképek, Anjou-liliomos címerek meg mindenféle színben ragyogtak –egy adta merő giccs! Szerencsére nem sok időm maradt szörnyülködni, ugyanis egy szűk csigalépcsőn felmentünk az ’emeletre’, ami hát hogy is fogalmazzak… fantasztikus látványt nyújtott!
Több méter magas ólomüveg ablakok ragyogtak a szivárvány színeiben, amiben szintén a kék szín dominált. Ezeken az ablakokon a francia történelem minden fontos mozzanata, eseménye megtalálható, érdekességük, hogy II. világháború idején egyesével lerajzolták a kis képregényre emlékeztető ablakdarabokat, majd, hogy megóvják az esetleges pusztulástól elásták őket. Ami a leghihetetlenebb, hogy e terv bevált, az ablakok 99%-ban eredeti formájukban tekinthetők meg ma is! A megdöbbenésünk fokozódott, miután hátranéztünk, ott ugyanis egy közel
Ezután gyalogosan elindultunk a Notre Dame-hoz (azóta is kiráz a hideg, olyan hihetetlen szép és valami olyan ’szellemiség’ járja át azt a helyet, hogy ma is beleborzongok). Itt ért minket egy kis meglepetés, ugyanis előttevaló héten halt meg egy magasrangú egyházi személy, akinek épp a búcsúztatására értünk oda. Az katedrális előtti tér kordonnal körbe volt kerítve, kordonon belülre jóformán semmit nem lehetett bevinni; az üdítőket vagy elvették, vagy lecsavarták a kupakjaikat, táskákat átnézték, még azt hiszem tán volt akit meg is motoztak!
Miután bejutottunk kaptunk kb. 10 percet, hogy gyönyörködjünk az épületben, meg hogy nézzük a szertartást (láttuk, ahogy az érsek koporsóját beviszik az oltár elé), ez idő alatt Csillának az az ötlete támadt, hogy mivel bemenni úgysem tudunk, ezért aznap „csak” kívülről ismerkedünk a Notre Dame-mal, és majd a vasárnapot úgy alakítjuk, hogy visszamegyünk.
El is indultunk hát körbe, teljesen meglepődtem, ugyanis sosem láttam még azelőtt hátulról a katedrálist –igazából nem tudnám megfogalmazni, hogy képzeltem el, de nem így! Mindenesetre lenyűgöző látvány volt… rengeteg vízköpője sokszor előhozta a Disney-s rajzfilm egy-egy jelenetét!
Itt került említés a ’toronyőr’ legendáról, amiből annyi igaz, hogy valóban volt egy Quasimodo nevű illető, aki egy sánta, beteges sekrestyés volt, a katedrális bal falán van is egy őt ábrázoló szobor.
Ezután megbeszéltük Csillával meg a csapattal, hogy kb. egy órát lehet nézelődni, vásárolni, kávézni, enni stb., utána indulunk tovább. Elleptük az első utunkba kerülő üzletet, vettünk képeslapokat, hűtőmágneseket, meg mindenféle apróságot. A szívem szakadt meg, árultak egy nagyon szép goblein-hímzéses zöld díszpárnát arany liliommal a közepén, de miután kiderült, hogy több, mint 8000Ft, lemondtam róla! Az üzletből kiérve elindultunk a Szajna irányába, ahol egy gyalogos-híd lábánál épp kezdett kirakodni egy művész fazon, majd jól felismerhetően elkezdte rajzolni a katedrálist. Akkor kaptunk sokkot, mikor kb. 20 perccel később ismét arra jártunk és olyan állapotban volt a műve, hogy hihetetlen! Időnk erőteljesen fogytán volt, ezért kissé rohamléptekben visszaindultunk a találkahely irányában, majd mivel volt még pár perc elmentünk és egy kisebb vagyonért ettünk egy-egy bagettes szendvicset. Együtt volt a csapat, indultunk is tovább, ekkor Anyu meg Zsu kicsit lemaradtak, visszarohantak venni Maminak egy sálat, mivel baromi hideg volt és hát nem éppen ennek megfelelően volt öltözve.
Egy jó ¾ órás sétát követően megérkeztünk a Musée d’Orsay-ba. Útközben mazsoláztunk a Szajna partján lévő árusok kínálatából, akik mindenféle antik könyveket, képeslapokat, posztereket, apró csecsebecséket árultak, némelyeket igen borsos áron.
Az Orsay-hez érve Csilla bemutatta nekünk a tárlatvezetőnket, mivel Ő nem francia állampolgár ezért nem tarthatott vezetést nekünk. Egy első látásra igencsak furcsa nénit kaptunk, aki kora ellenére pörgött, mint a körhinta. Megkaptuk a kis fülreakasztós adóvevőket, amiken keresztül hallottuk a nénit, aki lelkesen elkezdett magyarázni úgy, hogy közben az összes rohangáló, üvöltöző, hülyén felöltözött gyereket és szüleit savazta ezerrelJ
Az Orsay Múzeum egyébként valaha egy pályaudvar volt –évtizedekkel ezelőtt alakították át múzeumnak- így el lehet képzelni a méreteket! Másfél órás volt a tárlatvezetés, ennek tükrében jóformán végigrohantunk az egész múzeumon úgy, hogy a néni igyekezett megmutatni a nagy jelentőséggel bíró, korszakalkotó, legfontosabb alkotásokat. Nem sok kedvem volt az egészhez, viszont annyira érdekesen magyarázta a technikákat, az ecsetvonások irányát, a stílusokat stb. stb. stb., hogy komolyan mondom, a végére kezdett egészen érdekessé válni. Még a Van Gogh termet is sikerült úgy végignéznem, hogy ha azokat a részleteket figyeltem, amikre a néni felhívta a figyelmet, nem találtam olyan szörnyűnek a festményeit.
Szerencsére mielőtt összeestünk volna a fáradtságtól lejárt az időnk és egy laza fél órára le tudtunk ülni a múzeum előtti lépcsősorra, ahol egy francia kislány baromi lelkesen osztogatta egy múzeum szóróanyagát és magyarázta, hogy menjünk be! Tök ari voltJ
Kicsit kipihenve ismét buszra szálltunk, majd elindultunk a Panteon felé. Miután leszálltunk „Ha már ott vagyunk” alapon bementünk a Luxemburg-kert –be, ami gyakorlatilag egy közpark Párizs szívében. Érdekessége, hogy itthon olyat maximum a botanikus kertekben láthatunk, megdöbbentő, hogy ott mennyire képesek a vigyázni rá az emberek!
Miután eltöltöttük azt a röpke 20 percet, amit kaptunk, elindultunk a pár percnyire lévő Panteonhoz. Egy relatív széles utcán sétáltunk, mindkét oldalon nagyon szép, homokszínű kőből épült házak voltak, feketére festett kovácsoltvas erkélykorláttal. Innen egy ’kicsi’ térre érkeztünk, melynek közepén a Panteon hatalmas épülete állt! A teret jobbra-balra a Sorbonne (azt hiszem jogi karának) épülete vette körbe. A bejáratnál megállva előszedtük a múzeumbérletünket, közben Csilla mesélt egy kicsit az épületről, melyet XV. Lajos építtetett, majd a forradalom után a Dicsőség Temploma nevet kapta, hogy híres emberek temetkezési helye legyen. Bejáratánál 20-25 db hatalmas kőoszlop tartotta a háromszög alakú, díszes faragványokkal teli óriási homlokzatot! Belépve ismét ledöbbentünk a méretektől, hihetetlen nagyságú boltívek, az a hatalmas kupola, csodaszép freskók a mennyezeten –tényleg nem lehet szavakkal leírni a látványt! A bejárat mellett az első falfestmény Szent Benedeket ábrázolja lefejezésekor, amint a fő nélküli teste lehajol levágott fejéért –a történetet már ismerjük. Tovább sétálva ismét egy ismerős nevet olvashatunk a következő gigászi alkotáson: Attila a Hun! Meglepődünk, hogy 1200 km-re kishazánktól azért tudják mi fán terem a magyar, no és persze Attila és a hunok által keltett rettegés sem ismeretlen arrafele! Ezután ismét Jeanne d’Arc-kal találkozhatunk, 4 hatalmas festmény örökíti meg élete 4 fő mozzanatát az utókornak: Jeanne-hoz leszáll egy angyal, aki kardot ad neki, Jeanne győzelemre segíti Orleans-t, Károlyt királlyá koronázzák, majd Jeanne a máglyán…
A kupolából vékony drótkötélen lóg egy nagy golyó, teljesen meglepődöm, tudom mi az: egy Fouco-inga, mely folyamatos kilengésével, a Föld forgásával együtt dolgozva mutatja a pontos időt! (Persze a drótkötél hossza, a kilengés mértéke és a golyó súlya, mind szigorú szabályokhoz kötve lett létrehozva –csak így működik pontosan!
Az oltár helyén, nagy emelvényen látható Szent Bernadett kőszobra, aki ugyebár a franciák védőszentje, kezében a hozzá tartozó kard, körülötte őt dicsőítő katonák, polgárok.
Miután körbejártuk a nagy teret, elindulunk le az altemplomba, ahol olyan hírességek sírjaival találkoztunk, mint Rousseau, Voltaire, Victor Hugo, Zola, Marie és Pierre Curie.
A Panteonban tett látogatásunk után elindultunk az aznapi vacsora helyszínére, előtte azonban még gyors pillantást vetettünk a Szent Péter kápolnára, ami közvetlenül a Panteon mellett állt. Furcsa egy épület volt, mintha sok építészeti stílust kevertek volna össze építésénél, megtalálhatóak voltak a klasszikusnak mondott rózsaablakok, különböző gótikus motívumok, azonban két tornya közül az egyik egy minarethez hasonlított, a másik meg –szerintem- a soproni Tűztoronyhoz.
Rövid séta után megérkeztünk az étteremhez, ami egy XI. századi kápolnából lett kialakítva. Gyakorlatilag egy pincehelyiség volt az egész, enyhe megvilágítással, de hihetetlen hangulattal. A szűkös kis helyen az asztalok között egy gitáros és egy tangóharmonikás fickó mászkált, kellemes aláfestő zenét kreálva klasszikus francia nótákból!
Felszolgálták az étvágycsinálókat, nagyon finom fekete-ribizlis száraz pezsgőkoktélt, majd egy hatalmasat vacsoráztunk, közben meg jó kis száraz borokat iszogattunk! Közben a két zenész forma lelkesen játszott, majd miután látták, hogy a csoportunknak nagyon tetszik, leragadtak az asztalunknál. Énekeltek valami dalt Csilla szőke hajáról, majd jóformán együtt a társasággal elénekelték a Champs-Élysées-ről szóló dalt! A vacsora elfogyasztása után sajnos nem tudtunk sokat maradni, indulnunk kellett a Diadal-ívhez, aminek tetejéről megnézhettük a 10 órakor kezdődő, Eiffel-tornyot beborító fényjátékot.
Gyorsan csináltam még egy fotót az étterem előtt cigarettázó két zenészről, –akik lelkesen pózoltak- aztán elindultunk a legközelebbi metróállomásra.
A Diadal-ívhez érkezve már erősen esteledett, Csilla elmondta a tudnivalókat, megtekintettük a „francia névtelen katona sírját”, majd ki gyalogosan, ki lifttel, felmentünk az épület tetejére!
Odafentről nagyon jól megfigyelhető volt a már említett szimmetrikus városkép. A Diadal-ívtől 12 sugárút indul ki, madártávlatból nézve ezek csillagképet alkotnak, a leghíresebb ilyen sugárút a Chams-Élysées, mely a maga 10 sávjával és két oldalon sűrűn burjánzó fasorával valóban lenyűgöző látvány volt! E sugárút folytatása (a Diaidal-ív túloldalán) a
Jó 40 perce gyönyörködhettünk a kilátásban, amikor végre 10 óra lett és elkezdődött a fényjáték. Mondjuk a narancssárga lámpákkal kivilágított Eiffel-torony sem volt egy utolsó látvány a korom sötétben, viszont a fényjátéknak köszönhetően úgy festett, mintha milliónyi flitter csillogott volna rajta!
A megbeszélt időben találkoztunk a közeli metróállomás lejáratánál, Csilla elmondta, hogy ennyi volt a mai program, innen már csak a szállodába kell visszajutni és aludhatunk! Nagyon durván fáradt volt a csapat, még tűnődtünk, hogy egyénileg maradunk és sétálunk egy kicsit a Chams-Élysées-n, de már annyira fájt a lábunk, meg annyira fáradtak voltunk, hogy végül a hazaút mellett döntöttünk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése