2009. október 3., szombat

Párizs 5.nap

Ez a nap is a jól megszokott módon indult; ébresztő, reggeli, gyülekező a szálloda halljában, majd irány az első látnivaló: a Sacré Coeur bazilika a Montmartre csúcsán.
Jó 20 perc metrózás, no meg egy kis séta után megérkeztünk a „hegy” lábához. (A franciák hegynek hívják, valójában még a domb is túlzó kifejezés lenne rá.) Itt Csilla egyből odaterelt minket a budavári siklóhoz hasonló szerkezethez, majd ahogy a párizsi népnek szokása, gyorsan feltolongtunk az egyikre.
Miután felértünk és megálltunk a bazilika lábánál, igazából már meg sem lepődtem! Az elmúlt napok során átértékeltem magamban a nagyság fogalmát, így ezek után a Sacré Coeur méretei már nem voltak annyira meglepőek! Viszont maga az épület érdekes volt, a klasszikus keresztény építészeti stílusok erősen ötvözve volta a bizánci stílus jegyeivel, emiatt nem kifejezetten volt olyan „templom fílingje”. Csilla elmondott néhány tudnivalót a benti viselkedésről; mivel ez a hely Párizs egyetlen olyan temploma, ahová éjjel-nappal, bárki betérhet imádkozni, ezért bent nagyon csendben kell lenni, valamint szigorúan tilos fényképezni.
Belépve csodálatos látvány fogadott minket, kétoldalt hatalmas oszlopsor, szemben az oltár felett egy 40 méter átmérőjű „fél kupola”, amin 1x1 centis mozaikkövekből Jézus volt kirakva egy olyan technikával, hogy akármilyen szögből néztük, sehogy sem mutatott torz képet. A padsor teljes hosszában a mennyezeten -szintén ezekből a kicsi mozaikokból- különböző szentek képeit lehetett szemügyre venni. Azért nem hazudtoltam meg magam –leülve az egyik padsorba, miközben ámultam a mozaik szépségén és méretén, valahogy elsült a fényképező a kezemben!
A bazilikából kiérve a már jól megszokott rövidke szabadidő következett, mialatt lehetőségünk nyílt sétálni egy nagyot a híres művész negyedben. Itt aztán volt mi szem-szájnak ingere, művészek százai árulták a szebbnél szebb festményeket, rajzokat, grafikákat, amikért finoman szólva nem éppen aprópénzt kértek! Jó fél órát tátottuk a szánkat, majd beültünk egy kis kávézóba, ahol a hátralévő szabadidőnket töltöttük… itt már annyira fáradtak voltunk, annyira megcsömörlöttünk az elmúlt napokban látott rengeteg szép helytől, hogy már arról beszélgettünk, kicsit jó lesz hazamenni és emészteni a dolgokat –pedig a java még csak ezután következett!
Miután újra egybegyűlt a csoport, elindultunk a következő látnivalóhoz, ami a híres Invalidusok Dómja és egyben I. Napóleon nyughelye volt. A dóm maga egy hatalmas bazilika-szerű monstrum épület, aminek egyik látványossága a messziről szembetűnő színarany kupola! Ez már önmagában sem volt utolsó látvány, belépve azonban a kor építészetének egyik legdurvább termékével találtuk szembe magunkat! A bejárattal szemben –nagyjából a dóm közepén- állt a hatalmas oltár, ami engem egy baldachinos ágyra emlékeztetett. Csakhogy ennek a 4 oszlopa fehér erezetű fekete márványból voltak, tetején arany angyalokkal, középen hatalmas arany feszülettel. Kétoldalt márvány lépcsősoron keresztül sétáltunk le Napóleon sírjához, ami a dóm szintje alatt kb. 2 emelettel volt, bejáratánál 2 kb. 4 méter magas feketemárvány alak kezükben díszpárna, rajtuk a koronázási ékszerek. A szarkofághoz érve tűnt fel, hogy jó másfél méterrel alatta vagyunk, ekkor tudtuk meg, akaratunk ellenére, lentről felnézünk Napóleonra, fentről nézve fejet hajtunk neki –egy szinten vele soha nem állhat senki, még halála után sem! Lent körbesétáltunk, jókora adag információt kaptunk a császár életéről és személyiségéről, megnéztük a Sasfiók sírkamráját, megcsodáltuk az angyalokkal díszített oszlopsort, melyek a szarkofágot „védik”, majd felfele indultunk, hogy „fejet hajtsunk” emberünknek! Az épület további érdekessége, hogy magát a „gödröt”, ahol a szarkofág található jóval a dóm építése után ásták ki, mindezt úgy, hogy az épület nem rogyott meg! Ezután ismét kaptunk egy kis szabadidőt, gyorsan megnéztük a sugárirányban lévő melléképületekben Vauban, Foch tábornok és Turenne szarkofágjait, amik szintén nagyon durván néztek ki… Az volt az érzésem, hogy nem tudnék olyan márvány fajtát mondani, amit ne lehetne megtalálni, a szivárvány minden színében pompáztak és akkor még nem említettem a márványintarziás padlót!
Következő állomásunk a nem messze lévő Rodin Múzeum volt. A történetnek ezen részét nem nagyon részletezném, egy kis kastély-szerű épület volt maga a múzeum, a parkettája nyikorgott veszettül, állotszagú termeiben (inkább szobáiban) igen csak érdekes elmére utaló alkotások… kicsit az volt az érzésem, mint a Van Gogh kiállításon: „Ez a csávó nem volt százas, az tuti!” Viszont itt sikerült egy nagyon baró képet csinálnom a híres ’Gondolkodóról’, hátterében az Eiffel-toronnyal.
Ezt követően egy számomra ismételten nem túl izgis program következett: vásárlás a La Fayette áruházban! Na ez aztán nem volt semmi! Annak ellenére, hogy otthon felkészítettek, óriási volt a megdöbbenés! Lényegében egy óriási háztömbnyi épületkomplexumról van szó, aminek a 65-70%-ka parfüméria és butik. Apuval úgy döntöttünk, hogy amíg a csajok shoppingolnak, addig mi felkutatjuk a kajákat. Ennek reményében nyakunkba vettük az áruházat, ám jó 20 perc keresgélés után még mindig a tömény parfümszagú butikok közt rohangáltunk –szupermarketnek nyoma sem volt. Ekkor arra jutottunk, hogy felhívjuk Csillát, aki majd jól elmagyarázza, meg is próbálta, de csak nem sikerült kajára lelni! Ekkor már olyan ideges voltam, hogy nem igaz, azon filóztam, hogy „Ezek biztos ruhát és parfümöt zabálnak!” Ismételten telefonáltunk, amikor Csilla közölte, hogy megáll ott ahol van, keressük meg és megmutatja hol is van a szupermarket.
Hát valóban ott volt, ahol ő mondta, annyi különbséggel, hogy egy butikon keresztül lehetett bemenni, így nem csoda, hogy nem találtuk meg! Beérve egyből megrohantuk a sajtos pultot, millió féle sajt közül lehetett válogatni, aztán kerestünk jófajta dijon-i mustárokat, majd összefutva Csillával rádumált egy üveg citromlekvárra (ami azóta is a spájzban rohad) és megmutatta, melyik csokikból érdemes vásárolni. Az egyetlen probléma az volt, hogy iszonyatosan drága volt minden! A következő meglepi a pénztárnál ért minket –miután sorba beütötte a néni a dolgokat egy csinos kis összeg jelent meg a kijelzőn, amitől azt hittük elájulunk! Gyorsan végignéztük a kosarat –„Ennyit vásároltunk volna?” Aztán észrevettem, hogy két szám van a kijelzőn –egy frankban mutatta az árat, egy meg euróba!
Újra összeállt a csopi (Csilla így hívott minket) elindultunk vissza a szállodába. Leszálltunk a Guard el’Est-nél, ekkor úgy döntöttem, hogy engem baromira érdekel a TGV, így leszakadva a csoporttól, betértem a pályaudvarra. Szerencsémre pont állt is bent egy, jól szemügyre vettem, pár fénykép, gyors vásárlás egy Relay trafikban, és már mentem is vissza a többiek után, hogy rákészüljek az est fénypontjára: Moulin Rouge!
Igazából ide nem nagyon akartam menni, de még első este Tours-ba, miután Csilla megtudta, hogy táncoltunk a Hugommal, közölte, hogy akkor Moulin-t nekünk mindenképp látnunk kell! Így hát feliratkoztunk mi is!
Szóval, egy gyors tusolás után magunkra öltöttünk egy „elegánsabb” hacukát és elindultunk. A pályaudvar mellett találkoztunk egy másik magyar csoporttal, az ő buszukkal mentünk és ők is vittek vissza minket előadás után. Odaérve leesett az állunk, ugyanis kilóméteres sorral találtuk szembe magunkat és hát az elmúlt napokban nem voltunk ahhoz szokva, hogy sorba kelljen állni!
Bent nagyjából minden olyan volt, amilyennek képzeltem. Vörös asztalkák, rajtuk kis lámpák és pezsgősüvegek a Moulin Rouge saját pincészetéből (A legjobb száraz pezsgő volt, amit valaha ittam) Némi hoza-vona után elfoglaltuk a helyünket, majd szinte óramű pontossággal el is kezdődött az előadás.
Fantasztikus volt! Félmeztelen táncoslányok, zsonglőrök, bűvészek, humoristák, szivárványszínű díszletek, meztelen néni a kiemelkedő medencében egy kígyóval… szóval az egésznek az összhatása olyan volt, hogy azt nem lehet kifejezni! Mint minden jó dolog, sajnos ez is hamar végetért, pedig jó 2 órás volt a műsor! Utána egy kicsit még ottmaradtunk, megiszogattuk a maradék pezsgőnket és próbáltuk 1000%-ig kiélvezni a hely fílingjét, elvégre az igazi, párizsi Moulin Rouge-ban voltunk!
A másik magyar csoport már várt ránk, így gyorsan buszra szálltunk és elindultunk vissza a szállodába, ahol szerintem egy „egymásszavábavágós” élménybeszámolót tartottunk Nagyinknak szunya előtt...

Nincsenek megjegyzések: